Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója az előző napon az újdörögdi gyakorlótéren történt balesetről a Honvédelmi Minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón 2025. március 22-én ...
„Még 2014-ben Moldovában óriási botrány bontakozott ki. Egy Ilan Sor nevű üzletember szerzett irányítást három kereskedelmi bank felett, majd ezek mindenféle bonyolult struktúrákon keresztül addig ...
„Elnök úr, a fogatlan oroszlán szokta a gyengébbeket fenyegetni és a sakálhordát maga helyett küldeni. Ne legyen gyáva, ne az elesetteket bántsa, ne a honfitársait poloskázza, álljon ki velem szembe!
„A gyülekezés alapjog – álljunk ki a szabadságunkért” címmel hirdetett tüntetést kedden délután 5 órára, a Pride-ot ellehetetlenítő törvényjavaslat elfogadása utánra a Momentum. (Fotó: Magyar hang/R.
Megdöbbentő, hogy bár román nyelven 2015-ben jelent meg először, mennyire időszerű Iulian Ciocan És reggel jönnek az oroszok című regénye. (A szerzővel korábban a Magyar Hangban interjút készítettünk.
A parlament 136 igen, 27 nem szavazat és nulla tartózkodás mellett elfogadta a Pride felvonulását betiltását célzó, Stop Pride törvénycsomagot, amely a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV.
A magyar szabadság eszméjére hivatkozva kezdte beszédét Orbán Viktor, az ünneplő magyarokat határon innen és túl megszólítva. Szerinte a magyar szabadság eszméje évszázadok óta gomolyog az idő és a ...
Az Átlátszó 2018 óta minden évben kikéri a Fővárosi Törvényszéktől, hogy mely sajtótermékek mennyi sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pert veszítettek el az adott esztendőben. Idén is ezt ...
Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az Európai Politikai Közösség (EPC) budapesti tanácskozásán a Puskás Arénában 2024. november 7-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) ...
Európa s benne Magyarország mélyreható változásokon ment át az elmúlt esztendőkben. Igen sajnálatos, hogy több év elteltével sem sikerült közmegegyezésre jutni számos alapvető kérdésben, és nem jött ...
Mit kíván a magyar nemzet? - kezdte beszédét Magyar Péter, majd azt mondta, itt az ő idejük, most ők rakják le a haza építményébe a téglákat. A kérdés szerinte, mit tudnak tenni, hogy a magyar név ...
– Nem emlékszem, hogy Szolnokon valaha lett volna tüntetés – mondta kérdésemre egy 77 éves résztvevő a városba tervezett elektrolitgyár ellen szervezett megmozduláson. Mások sem tudtak felidézni helyi ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results